Anyának lenni

 

Hullám hegyek és völgyek, ellentmondások, aggódás, megfelelési vágy. A világ legcsodásabb dolga, de a legnehezebb is egyben.

Pár hónapja egy akkor 3 hetes kisfiú friss anyukájának írtam erről egy levélben, azt válaszolta, pont jókor jöttek neki a soraim abban a kezdeti, bizonytalan időszakban. Remélem, másnak is segíthetek picit!

Az első napokban még minden új, hihetetlen, az ember lánya fel sem fogta, hogy ANYA lett! Hiába készült rá hónapokon keresztül, olvasott el minden könyvet, magazint, internetes cikket a témában, egyszer csak hirtelen ott van! A karodban tartod, szagolod, öleled, nézed. Nem tudsz vele betelni. Milyen szép, mennyire pici, (de hogy fért el bennem, ahhoz mennyire nagy! Valahogy pedig ki is jött, arról ne is beszéljünk). Hiába jött világra egy pillanat alatt (bocsi, sok esetben hosszú órákig, fél napig tartó pillanat…), és vele együtt született meg az ANYA, nem baj, sőt természetes, hogy nem jön magától rögtön minden. Hirtelen azt sem tudjuk, hogyan kellene megfogni, féltjük, kicsit magunktól is, nehogy valami rosszat csináljunk. Ahogy az újszülött is egy ismeretlen világba csöppent, mi is. Nekünk is meg kell szokni, bele kell tanulni az új szerepünkbe. Ez valakinél pár óra, nap, de akár több hét is lehet, hiszen egy teljesen más élethelyzetbe csöppen.
IMG_0021
A nő, aki eddig dolgozni járt, vásárolni, színházba, koncertre, találkozott a barátnőkkel heti többször, most bezárva a lakásba, sokszor egyedül a babával, elszigetelve és magányosnak érezheti magát. A tehetetlenség, amikor az üvöltő, hasfájós csecsemőt sehogy sem lehet megnyugtatni, dühítő. A legnehezebb, hogy egyik pillanatról a másikra kell feladni önmagunkat, az igényeinket, és teljesen alárendelni magunkat valakinek. A kezdeti időkben, amikor a baba még csak nem is mosolyog, nem igazán kapsz pozitív visszacsatolást, csak egy két lábon járó tápláléknak érzed magad, kimerítő. Mi hetekig hittük azt, hogy a kislányunk nem is szeret minket. 😀
IMG_0051
De mégis azt mondom (és szerintem minden anyuka ezt mondja), megéri! Minden szenvedést, minden átvirrasztott éjszakát elfeledtet az első mosoly, az első nevetés! A második is, a sokadik is, igazából az összestől elolvad a szív! 🙂 Amikor a tekintetében látod, hogy tényleg szeret. Hogy te vagy a világ, te vagy MINDEN! Te vagy ANYA, nagybetűvel, felkiáltójelekkel, szívecskékkel. Hozzád bújik, és minden valaha volt nehézség eltörpült. Láthatod ahogy fejlődik (a te kezed alatt, a te segítségeddel, miattad), ahogy napról napra többet tud. Mindig lesznek rosszabb, nehezebb időszakok (fogzás, mozgásfejlődés, betegség, nem alvás, és sok minden még, ami egyelőre előttünk is rejtély). Hiába ébred egy éjszaka 10-szer, érzem úgy, hogy nem bírom tovább, ha nincs velem, hiányzik. Sosem szerettem még így senkit, és engem sem szerettek még így soha! (Anyukámon kívül!) A legcsodásabb dolog, ami mindent megér!
Nem vagyunk tökéletesek, emberek vagyunk, hibázhatunk, ezt nem szabad elfelejteni. A gyermekünknek viszont mi vagyunk a tökéletes anyák, úgy ahogy vagyunk, fáradtan, idegesen, kócos hajjal, pizsiben is, mert szeretjük őket ahogy vannak, sírósan, nyűgösen, hisztisen is.
IMG_0046
Köszönöm, hogy Anya lehetek, és köszönöm az én Anyukámnak, hogy volt és van nekem!
IMG_0014
Én anya vagyok, neked mi a szupererőd? 😉

A fotókat készítette: Monda Fanni
Azokat másolni, felhasználni, letölteni és tárolni nem engedélyezett.
Family, Personal
Previous Story
Next Story

You Might Also Like

1 Comment

  • Reply
    Mom TAG –
    2016-05-12 at 19:35

    […] Rengeteg kihívással és nehézséggel találjuk szembe magunkat, mikor szülők leszünk, ebben a bejegyzésben már érintettem is ezt a témát. Az első, főleg a hasfájós időszakban nekem […]

  • Leave a Reply